Magyar Rangers szurkolói oldal!
Navigáció
 
Rangers Fc
 
A Szezon
 
Szurkolóknak
 
Igazolások
 
Ibrox
Az Ibrox Stadion a jelenlegi szentély a Glasgowi kékeknek, azaz a Rangers FC szimpatizánsainak, játékosainak. Mindannyijuk részese ennek a stadionnak és büszkék erre az épületre. Mondjuk bármelyik szurkoló büszke lenne rá, hisz nem sok stadion kapja meg az 5 csillagos osztályzást az UFA. vezetőitől.
Ebben az épületben nagyon sok mindent őriznek ami a múlt, illetve a jelen.
Itt mindenki megtalálhatja a hozzá illő helyeket, mint például a szokott lelátó, de akár ha valaki úgy érzi plüss üléseken is végig nézheti a mérkőzéseket. Televízió és egy kiváló étterem is a nagyközönség szolgálatára áll.
Mikor ide belép az ember egy teljesen másik világba csöppen, szinte a levegő is másabb.
Szóval ez a mai Ibrox Stadion a kortársak környezete, amelyben a pozitív gondolkodású klub még nagyobb szenvedélyt ad a szurkolók számára.
Ez a stadion nagyon messze van a régi stadionhoz képest, melyben 1872-ben először szerepelt a csapat.
Az első Skót Ligás hazai mérkőzésén 1875. szeptember. 11-én a Rangert 1-1-es döntetlent játszott a Valo of Level csapatával.
A lelátókon hol 1200 ember volt képes helyet foglalni.
Ezt később 15000 fősre bővítették, de volt olyan mérkőzés, mikor 18000 ember is belépett a stadionba, mikor ez volt akkor a csapat a Preston csapatától 8-1-es vereséget szenvedett.
A Rangers elő mérkőzése az új stadionban 1899. december 30-án volt, hol 3-1-re legyőzték a Hearts csapatát.
Néhány hónap építkezés után 4500 fős tribünt építettek, hol ülőhelyek voltak, és kettő olyan lelátót, mely fedett volt.
Összesen 20000 fontot költöttek és 75.000 fő befogadására volt képes az új stadion.
A stadion súlya miatt 1902-ben megvalósult az Ibroxi katasztrófa, hol 26 ember életét veszítette. A lelátó fa teraszai nagyon nehezek voltak és ezért összeomlott az egész.
A csapat tanácsokat kért Archibald Leitchtől, ki számos stadion megvalósításában segítkezett. A stadio 1910-en vette fel az alakját, ekkor 63.000 fő befogadására volt képes. Melyet a világháborút követően 80.000-re bővítettek. Akkor a lelátókon összesen 10.500 darab ülőhely volt megtalálható.
Sajnálatos módon 1971-ben megvalósult a második Ibroxi katasztrófa hol 66 ember vesztette életét.
1973-ban 10000 darab sorülést raktak le a stadionban, hogy valamivel is csökkentsék annak befogadóképességét. 1981-ig összesen 10.300 darab ülőhely volt a stadionba. A katasztrófát követően 10 millió fontot fektettek bele a vezetők a helyreállításra, illetve a korszerűsítésre.
A lelátókat 1991-ben fedték be végérvényesen és akkor már 51.082 fő tudott belépni a szentélybe, hogy megtekintse a mérkőzést.
 
Fájl:Ibrox Facade.JPG
 
Facebook

 
Mérkőzéscenter
 
Tabella
  Csapat Győzelem Döntetlen Vereség LG-KG Pont
1. Rangers - - - - -
2. Rangers - - - - -
3. Rangers - - - - -
4. Rangers - - - - -
5. Rangers - - - - -
 
Szavazás
Lezárt szavazások
 
Css kód

 

RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU |    *****    NSYNC - a fiúbandák korszakának egyik legmeghatározóbb csapata a Bye Bye Bye elõadói - nosztalgiária fel    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    AGICAKÖNYVTÁRA - KÖNYVEK, KÖNYVEK, ÉS KÖNYVEK - ÁGICAKÖNYVTÁRA    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Boldog újévet kívánunk nektek KONOHÁBÓL!!! | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU |    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós üzlethelyiség eladó 06209911123    *****    ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    LITERATURES SUBPAGE /// VERSEK ÉS TÖRTÉNETEK EGY HELYEN ///LITERATURES.GPORTAL.HU///LITERATURES SUBPAGE    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Látogass el konoha falujába | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA    *****    Turbózd fel a kreativitásod! Prémium grafikai források a PNG Tree-n.    *****    Anime tematikájú Cinematic trance zene és látványvilág Arcadia fantáziavilágában és még sok más videó a chanelen    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO.GPORTAL.HU ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL