Magyar Rangers szurkolói oldal!
Navigáció
 
Rangers Fc
 
A Szezon
 
Szurkolóknak
 
Igazolások
 
Hírek/Cikkek
Hírek/Cikkek : A Rangers nyerte az Old Firm derbit

A Rangers nyerte az Old Firm derbit

  2010.10.24. 18:12

A skót Premier League kilencedik fordulójának záró mérkőzésén a 389. Old Firm derbi keretein belül a Celtic a Celtic Parkban fogadta a Rangers gárdáját. Az első játékrészben a hazaiak megszerezték a vezetést, azonban a másodikban egy bírói hibának is köszönhetően a vendégek megnyerték a mérkőzést, így nem lett meg a Celtic zsinórban aratott 17. győzelme a bajnokságban.

 


Ahogy arra számítani lehetett, kézzel tapinható volt a feszültség a játéktéren, sőt, az első négy percben William Collum játékvezetőnek két sárga lapot is ki kellett osztania. Azonban amikor a résztvevők a játékra koncentráltak, akkor mutattak egy-két szép megmozdulást.

A harmadik percben például Steven Naismith lőtte telibe a jobb kapufát, majd Steven Davis tesztelte egy lövéssel Fraser Forstert. A 14. minutumban nagy érvágás érte a hazaiakat: kapitányukat, Shaun Maloney-t le kellett cserélni , mert egy ütközés után oly mértékben bedagadt a szemöldöke, hogy nem tudta folytatni a játékot.

A játékrész második felére a Celtic egyre inkább átvette az irányítást, ezt jelezte Emilio Izaguirre távoli bombája is. A hajrára a katolikusok már teljesen felőrölték a protestánsokat, végül a 46. percben Ki Szung-Jong szögletébe csúsztatott bele Steven Whittaker, a labda Gary Hooperhez került, aki közvetlen közelről a kapuba lőtt, 1-0.

A második játékrész elején az volt az ember érzése, hogy a hazaiak az öltözőben maradtak. A 48. percben Davis ívelt be balról egy szabadrúgást, Kyle Lafferty combbal kapura tette, Glenn Loovensről pedig saját kapujába került a játékszer, 1-1.

Az 55. minutumban pedig a vendégek a vezetést is megszerezték: Forster rúgta nagyon rosszul ki a labdát, a kék-fehérek azonnal visszaküldték, Daniel Majstorovic akart menteni Naismith elől, de Kenny Millerhez passzolt, aki kapásból a jobb alsóba lőtt 1-2.

A gyorsan bekapott két gól után próbált magára találni a Celtic, az első jelek Ki veszélyes szabadrúgásánál mutatkoztak. A 72. percben azonban hatalmasat hibázott Collum sporttárs: Kirk Broadfoot játszotta el a nagyhalált Majstorovic mellett egy büntetőért (szép színészi teljesítmény volt a bekktől), Miller pedig a bal felsőbe lőtt, 1-3. (Ez volt a támadó 13. (!) gólja az idényben.)

Ezt kovetően Szamaraszék már teljesen padlóra kerültek, a hajrában még próbáltak egy gólt szerezni, de Joe Ledley lövését hatalmas bravúrral hárítani tudta Allan McGregor. A vendégek megérdemelten nyerték meg a rangadót, de a 31 éves bíró első Old Firmjén bizonyította: neki ez a szint még túl magas.

Celtic – Rangers 1-3 (1-0) (Hooper 46. ill. Loovens 48.-öngól, Miller 55., 66.-büntető)
Celtic: Forster – Wilson, Majstorovic, Loovens, Izaguirre – Stokes (McCourt 68.), Ledley, Maloney (E. Juárez 14.), Ki Szunk-Jong – Szamarasz, Hooper. Menedzser: Neil Lennon
Rangers: McGregor – Whittaker, Weir, Bougherra, Papac (Broadfoot 46.) – Edu, McCulloch, Davis, Lafferty (Beattie 89.) – Miller (Weiss 79.), Naismith. Menedzser: Walter Smith
Sárga lap: Stokes 2., Ki 53., Szamarasz 88. ill. McCulloch 4., Bougherra 80.

 

Még nincs hozzászólás.
 
Facebook

 
Mérkőzéscenter
 
Tabella
  Csapat Győzelem Döntetlen Vereség LG-KG Pont
1. Rangers - - - - -
2. Rangers - - - - -
3. Rangers - - - - -
4. Rangers - - - - -
5. Rangers - - - - -
 
Szavazás
Lezárt szavazások
 
Css kód

 

* Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. *    *****    Elindult a Játék határok nélkül rajongói oldal! Ha te is szeretted a '90-es évek népszerû mûsorát, nézz be ide!    *****    Megjelent a Nintendo Switch 2 és a Mario Kart World! Ennek örömére megújítottam a Hungarian Super Mario Fan Club oldalt.    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    A PlayStation 3 átmeneti fiaskója után a PlayStation 4 ismét sikersztori volt. Ha kíváncsi vagy a történetére, katt ide!    *****    A Bakuten!! az egyik leginkább alulértékelt sportanime. Egyedi, mégis csodálatos alkotásról van szó. Itt olvashatsz róla    *****    A PlayStation 3-ra jelentõsen felborultak az erõviszonyok a konzolpiacon. Ha érdekel a PS3 története, akkor kattints ide    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran! Mese, mese, meskete - ha nem hiszed, nézz bele!    *****    Az Anya, ha mûvész - Beszélgetés Hernádi Judittal és lányával, Tarján Zsófival - 2025.05.08-án 18:00 -Corinthia Budapest    *****    ✨ Egy receptes gyûjtemény, ahol a lélek is helyet kapott – ismerd meg a „Megóvlak” címû írást!    *****    Hímes tojás, nyuszipár, téged vár a Mesetár! Kukkants be hozzánk!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    Nagyon ütõs volt a Nintendo Switch 2 Direct! Elemzést a látottakról pedig itt olvashatsz!    *****    Elkészítem születési horoszkópod és ajándék 3 éves elõrejelzésed. Utána szóban minden kérdésedet megbeszéljük! Kattints    *****    Könyves oldal - egy jó könyv, elrepít bárhová - Könyves oldal    *****    20 éve jelent meg a Nintendo DS! Emlékezzünk meg ról, hisz olyan sok szép perccel ajándékozott meg minket a játékaival!    *****    Ha érdekelnek az animék,mangák,videojátékok, japán és holland nyelv és kultúra, akkor látogass el a személyes oldalamra.    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Könyves oldal - Ágica Könyvtára - ahol megnézheted milyen könyveim vannak, miket olvasok, mik a terveim...    *****    Megtörtént Bûnügyekkel foglalkozó oldal - magyar és külföldi esetek.